Teozófiai tanulmányaink sok olyan témával hoznak kapcsolatba, amelyek annyira távol esnek a mindennapi élet tapasztalatától és érdeklődési körétől, hogy mialatt vonzalmunk e témák iránt meredeken nő, amint mind többet és többet tu­dunk és értünk meg belőlük, mégis, tudatunk hátterében ott él az a határozatlan érzés, hogy mindez mintha nem is volna valóságos, vagy legalábbis nem gyakorlati. Mert amikor a Naprendszer kialakulásáról, vagy akár a mi bolygóláncunk égi­testeiről és köreiről olvasunk, önkéntelenül is érezzük, hogy bármily érdekes is ez, mint elvont tanulmány, bármennyire hasznos, amint kimutatja, hogyan lett az em­ber azzá, ami most, mégis csak közvetve függ össze itteni és mostani életünkkel.

Jelen témánknál viszont megszűnik ez az aggályunk. Olvasóink közül minden­ki álmodott már. Sokan valószínűleg igen gyakran szoktak: őket érdekelheti hát a kísérlet, amely az álom-jelenségek magyarázatát annak fényénél igyekszik megad­ni, amit a teozófiai kutatás vet a kérdésre.

Ezt a szerteágazó tárgyat legcélszerűbben a következő módszerrel tudjuk megközelíteni. Először lehetőleg gondosan szemügyre vesszük a fizikai, éteri és aszt­rális működéseket, mint amelyek közvetítésével az érzékelések a tudatunkba jut­nak. Másodszor megvizsgáljuk, hogyan hat ezek után a tudat erre a működésre és hogyan használja azt. Harmadszor, alvás közben milyen az öntudat és milyen mű­ködésének állapota. Végül negyedszer, hogyan jön létre ezáltal a sok ismert, kü­lönféle álom.

Minthogy én főleg a teozófiával foglalkozóknak írok és feltételezhetem, hogy ismerik a szokásos teozófus kifejezéseket, szabadon merem használni ezeket részletes magyarázat nélkül. Máskülönben ez a kis könyv meghaladná a neki szánt ter­jedelmet. Ha mégis olyan valaki kezébe kerülne, akinek egy-egy szakkifejezés  nehézséget okoz, elnézését kérem és ajánlom, forduljon bármely olyan könyvhöz,  amely a teozófia elemeit tárgyalja (lásd pl.: A. Besant: Az Ősi Bölcsesség).