Márciusban a természet a téli pihenő után erőktől duzzad. Mindenből az életigenlés árad. A Nap egyre melegedőbb sugarai létrehívják az apróbb csírákból a kis növényeket, a madarak fészket raknak. A természet lüktető erejét érezzük a Kosban. A Kos energiái hatni akarnak, o az élet, a minden erőt magába fogadó.

A Kos ezzel a hatalmas, duzzadó erővel keresi azokat a lehetőségeket, ahol énségét valamilyen módon kihangsúlyozhatja. A Kos a dolgok kezdésében éli át önmaga fontosságát. Ezért másra kevésbé figyel, és minden kezdetben egy önmegméretési aktust lát. Ezért számára minden akadály egyértelmű kihívás, megméretés, tehát gondolkodás nélkül belevág. Ő csak győzhet. El sem tudja képzelni, hogy esetleg le is győzhető. Nem hátrál meg semmi elől. Nem ismer kétséget önmagában, hiszen arra született, hogy bizonyítson. Egyik alapelve, hogy amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra. De nem hogy holnapra nem halasztja, hanem még aznap a lehető legkorábban kívánja elkezdeni. Mindennek elébe megy. Képtelen várni. Nincs türelme. Ahogy a legtöbb asztrológiai könyv írja, fejjel megy a falnak. Nem mérlegel, nem elemez, gondolkodás nélkül belevág, mert nem akar semmiből kimaradni. Mivel o a kezdet, így számára még minden tapasztalat egy új élmény, és ezért az élet számára nem más, mint az élménygyűjtések lehetősége. De nemcsak a tettek embere, a szellemi dolgokban is ugyanilyen hévvel és lendülettel mélyed el, viszont amilyen elánnal fog hozzá bármihez, olyan hamar képes abbahagyni. Létének egyik fo értelme, hogy sok mindent éljen át, tapasztaljon meg, tehát sok ideje nincs, ha egyetlen erős rohammal elvégezte a rá váró feladatot, akkor azzal tovább nem foglalkozik, mert várja az új lehetőség, az új élmény és minden, ami az újdonság varázsával hat rá.

A múlt sosem érdekli, hiszen előtte áll a csábító jövő. élete örök száguldás, rohanás. Ezeknek a szavaknak: higgadtság, türelem, kitartás, megértés, tolerancia, értelmét nem fogja fel, hiszen nem képes várni. Egész élete olyan, mintha le akarna késni valahonnan ezért dupla erőbedobással rohannia kellene, hogy le ne maradjon valamiről.

A Kos nem ismer félmegoldásokat. A külvilág számára szimpatikus és ellenszenves közegből tevődik össze. Az egyik oldalon a barátok, a másik oldalon az ellenségek állnak. A Kos könnyen barátkozik, és ezért gyakran a barátság is csak időleges nála. Ez nem azt jelenti, hogy elfelejti a barátait, hanem azt, hogy bizonyos feladatok elvégzéséhez a társul hozzácsapódott emberekkel összebarátkozik. Majd a feladat elvégzése után új feladathoz lát, s a barátok elmaradnak. Az ellenségek csak addig ellenségek, míg a Kos útjában állnak. A harcban kíméletlen, de ha valaki békejobbot nyújt, azonnal képes megbocsátani. Ha valakit barátjává fogad, azért képes tűzbe menni. Áldozatot nem a dolog joviális aspektusáért hoz, hanem azért, mert ez így természetes. Ezzel sajnos könnyen vissza lehet élni. A Kos nem mérlegel, ha megkérik valamire, azonnal teljesíteni igyekszik, bármilyen nehéz a feladat, sőt a veszély még izgalmasabbá teszi a helyzetet, hiszen itt mutathatja meg igazán, hogy kicsoda is o. Gyakran láthatjuk olyan helyzetben, ahol haláltmegvető bátorsággal végzi el az életveszélyes feladatokat.

Hajlamos túlzásokba bocsátkozni. Nincs igazi érzéke a mértékekhez. Sokszor kerül olyan helyzetbe, ahol csupa szívből úgy viselkedik, mint, az elefánt a porcelánboltban. Nem érzi igazán a határokat. Sokkal nagyobb energiát használ el minden cselekedetéhez, mint amekkorára szükség van. De hát meg kell értenünk, hogy neki erőtöbblete van és fáradhatatlanul végzi el a feladatait. Vitalitása óriási, viszont figyelmetlensége miatt balesetveszélyeknek, sebesüléseknek, vagy olyan halálos betegségeknek van kitéve, melyeket gondatlanságból magának okozott.

A kos életfeladatához hozzátartozik, hogy a másik embert is figyelemre méltassa, de ezt beépítenie igen nehéz. Könnyen kritizál másokat, de ha őt minősítik -és nem elismerően- azt nem bírja elviselni. Az őt ért bírálatok, még ha építőek is, haragot váltanak ki belőle. Nem lehet tudni, hogy mikor robban. Ha jobban meggondoljuk, ez érthető, hiszen az egész élete arra épül, hogy elismerést váltson ki másokból.

A Kos képtelen diplomatikusan fogalmazni, élni. Gyakran a legnyersebb modorban hozza mások tudtára a nemtetszését. Ezért nem alkalmas olyan munkákra, ahol szelídséggel, megértéssel, diplomáciával kell cselekedni. Mindig magából indul ki, nem képes megérteni, ha más erőtlen, vagy ugyanazt a feladatot lassabban végzi el. Hajlamos mindent magához mérni, de nem sportszerűtlen. Amíg a verseny tart, addig teljes erőbedobással küzd, de mihelyt versenytársát baleset éri, ő is abbahagyja a versenyzést, mert a verseny csak addig verseny számára, amíg győzhet. Gyengékkel és erőtlenekkel ő nem versenyez, de rögtön segítséget nyújt, ha támogatását kérik.

A Kos az igazi felfedező, az új utakon járó, a veszélyeket kereső Westernfilmekben láthatunk ilyesmit. A pisztolypárbajban győztes westernhős kiélvezi sikerét a városban, majd továbbáll. A hirtelen akadt barátai megkérdezik tőle. Miért megy tovább, miért nem marad itt? Mire ő azt válaszolja, hogy hallotta a hírét egy másik hősnek, egy másik városban és neki azzal találkoznia kell. Hogy mi zavarja a westernhőst ebben a felállásban ? Az hogy létezik egy másik hős, és neki azzal meg kell mérkőznie. Senki sem kényszeríti őt erre kívülről, de belül igen. " Hajtja a vére"- mondhatnánk. Ez illik a Kosra is. Hajtja a vére, mindenbe beleavatkozik, abba is, amibe nem kéne, hozzászól olyasmihez, amiről nem tud, értékel olyasmit, amihez nem ért, szentül meg van győződve arról, hogy neki mindig mindenben a legerősebbnek, legokosabbnak, a legügyesebbnek kell lennie.

A kos a számára legfontosabb, hogy bebizonyíthassa: vezetésre termett, s hogy mindenütt, minden helyzetben meg tudja állni a helyét. A mindennapi harcban magáért a harcért, magáért a tevékenységért csinálja az egészet. Az élet különböző helyzeteiben láthatjuk, hogy amit el akar érni, azért óriási harcot folytat, de amikor elérte, már nem fontos számára. Megtartani nem tudja és nem is akarja.

A kos számára az élet a legizgalmasabb játék, de ha társasjátékot játszik, abban is ugyanúgy küzd, mintha élethalálharc lenne. összegezve azt tapasztaljuk, hogy a Kos lénye gyermekien tiszta, semmi ravaszság, semmi szerepjátszás. Elve az, hogy győzzön az erősebb. Egy eszméért, barátságért, egy nagy tettért képes akár az életét is feláldozni. Ellenségeivel szemben csak addig kíméletlen, míg a harc tart, de rögtön elfogadja a békejobbot, ha a másik megadja magát.

A Kos az élet első állomása. Nincs még alkalom fölösleges szerepvállalásokra, a Kos nem elemez. A dolgokat olyanoknak látja, amilyenek, és nem hajlandó belemagyarázni, sem az ilyen magyarázatokat elfogadni. Minden jel több szinten is megnyilvánulhat. A Kos egyszerűbb, primitívebb szinten a garázda, a hetvenkedő, az erőművész, a nagyhangú, a csibész, tehát általában azok az elemek, akik azzal a gondolattal élik a mindennapi életüket, hogy "ki, ha nem én"! Könnyen brutálissá válnak. Úgy kapaszkodnak fel a villamosra, hogy a másik embert közben lelökik, nem ismernek sem istent, sem embert. Még súlyosabb esetben gyilkosok, hentesek, hóhérok, akik számára a vér látványa nem okoz különösebb megrázkódtatást, akik számára egy gyilkosságot elkövetni annyi, mint kedélyesen olvasni egy újságot.

A megtisztult Kos-szemlélet a vértanú szemlélete, aki képes a közös célok érdekében az életét is feláldozni, aki képes volt a koncentrációs táborban a fogolytársa helyett a gázkamrába gyalogolni. Ezt a szemléletet tükrözi Dugonics Titusz és a hozzá hasonlóak sokasága. Halált megvető bátorsággal kísérleti alanyként részt venni egy tudományos kutatásban, lemászni egy sziklán egy ottrekedt kiscicáért - hiszen a Kos nagy állatbarát- vagy felvállalni Jézus követését és meghalni érte. Ebben a gondolatban már analógia van, mert Krisztus az, aki Isten bárányának nevezi magát, és véráldozatával lemossa az emberiség bűneit.