A Dzyan Könyve egyik szakasza azt mondja: „Azok. akik csak egy szikrát kap­tak, tudás híján maradtak: a szikra gyengén izzott.” Blavatskyné megmagyarázza, hogy „aki csak egy szikrányit kapott, az átlag-emberiséghez tartozik. amelynek a mostani megnyilvánulás fejlődése során kell megszereznie intellektualitását” (Titkos Tanítás II. kötet). A legtöbb emberben a szikra csak pislog és sok korszak fog még eltelni addig, amíg lassú növekedése állandó és ragyogó lánggá válik.

Kétségtelen, vannak a teozófus irodalomban olyan kitételek, amelyek szerint magasabb Énünknek látszólag nincs szüksége fejlődésre, minthogy már tökéletes és isteni a maga világában. Azonban bárhol is találunk ilyen kifejezéseket, és bár­milyen szóhasználatban olvassuk is, csak az átmá-ra szabad vonatkoztatnunk, a bennünk lakozó igazi Istenre, aki nyilvánvalóan magasan fölötte áll a fejlődés minden olyan szükségességének, amiről mi bármit is tudhatunk.

A reinkarnálódó Egó minden kétségen kívül fejlődik és fejődésének folyama­tát világosan látják mindazok, akik tisztánlátó képessége felér a mentális világ fel­sőbb szintjeire. Ahogy az előbb már említettük, ennek a világnak az anyagából (ha itt még anyagról egyáltalán szó lehet) áll a viszonylag állandó kauzális test, és ezt tartja meg és viszi magával az Egó születésről születésre, az emberi fejlődés végé­ig. De bár minden egyéniesült lénynek szükségképpen kell legyen kauzális teste, ­hiszen éppen ennek a birtoklása jelenti az egyéniesülést* (individualizációt), - ez a  test mégsem látszik minden esetben egyformának. A fejletlen átlagembernél alig észrevehető még annak is, akinek tekintete előtt feltárulnak a mentális világ titkai.  Az ilyen kezdetleges kauzális test ugyanis nem látszik többnek színtelen filmnél, mintha csak arra volna jó, hogy még éppen összetartson egy reinkarnálódó egyént, többre nem.

De változás áll be, mihelyt az ember elkezd fejlődni a spiritualitás, sőt a fel­sőbb értelem területén. Valódi egyénisége ekkor kezd állandó jelleget ölteni, el­tekintve személyes jellemzőitől, amelyek belevésődtek a tudathordozóiba a gyakorlás és a külső körülmények eredményeként. A valódi egyéniség jellegét a kauzális test mutatja: terjedelemben; színben, ragyogásban és meghatározottságban, éppen úgy, mint ahogy a személyiség a mentális, vagy értelem-testben mutat­kozik, bár ez a magasabb tudathordozó természetesen finomabb és sokkal szebb.

A kauzális test, szerencsére, még másban is különbözik az alsóbb testektől: rendes körülmények közt semmiféle rossz nem nyilvánulhat meg benne (csak mint  hiány). A legrosszabb ember is rendszerint csak úgy mutatkozik meg ebben a világban, mint egészen fejletlen lény. Bűnei akkor sem képesek be­szennyezni ezt a magasrendű köntösét, ha életről életre folytatta azokat. Ez csak mind nehezebbé és nehezebbé teszi az azzal ellentétes erény kifejlesztését.

Viszont a kitartás a helyes irányban rögtön meglátszik a kauzális testben és ilyenkor a tanítványnál, aki tett már némi előrehaladást a tökéletesedés Ösvényén, csodaszép látványt nyújt. Az Adeptus kauzális teste pedig az élő fény olyan ma­gasztos megjelenése, amelynek sugárzó dicsőségét szavakkal nem lehet leírni. Aki csak egyszer is tanúja volt ennek a magasztos jelenségnek és képes meglátni maga körül a különböző fejlettségű egyének kauzális testeit, le egészen az átlagember színtelenségéig, az soha többé nem lesz képes kételkedni e reinkarnálódó Egó fejlődésében.

Kezdeti fokon az Egó még kevéssé tartja kézben különböző tudathordozó esz­közeit, ezért csekély a rájuk gyakorolt befolyása is. Nincsenek ellenőrzése alatt sem az értelme, sem a szenvedélyei. Az átlagember valóban nem is igyekszik ellenőrizni azokat, inkább enged az alacsonyrendű gondolatok és vágyak ösztön­zésének. Ennek következtében álomban az említett mechanizmus részei nagyon is készek saját kényük-kedvük szerint cselekedni, tekintet nélkül az Egóra. Így az­után az egyén szellemi fejlettsége az egyik tényező, amit az álmok vizsgálatánál számításba kell vennünk.

Fontos még megértenünk az Egó szerepét abban is, ahogyan a fogalmai a külső tárgyakról kialakulnak. Jusson eszünkbe, hogy azok a rezgések, amelyeket az idegszálak közvetítenek az agyhoz, csak benyomások és az Egó feladata, hogy az értelmen keresztül működve osztályozza, kombinálja és átrendezze azokat.

Például, ha kinézek az ablakon és látok egy házat és egy fát, azonnal felisme­rem, hogy melyik micsoda, bár maga az információ, amit a szemem szolgáltatott, nagyon messze marad attól, amit én felismertem bennük. Voltaképpen az történik,  hogy bizonyos fénysugarak, - azaz bizonyos meghatározott rezgésszámú éterikus  hullámok (elektromágneses rezgések) - visszaverődtek a tárgyak­ról és a szemem retinájára esve az érzékeny idegszálak megfelelően közvetítik a  rezgéseket az agyba.

De vajon mit továbbítottak? Csak annyit, hogy bizonyos irányban többé-­kevésbé határozott körvonalú színfoltok vannak. Az elme az, amely a korábbi ta­pasztalatai alapján képes eldönteni, hogy egy bizonyos fehér négyzet-forma tárgy ház, a kerek zöld valami pedig fa és hogy körülbelül mekkorák és milyen távolságra vannak.

A vaknak született ember, amikor műtét után látni kezd, egy ideig nem tudja, mit lát, és a tárgyak távolságát sem tudja megítélni. Ugyanígy van ezzel minden kisbaba is, amikor például meg akarja fogni a figyelmét felkeltő tárgyakat (például a Holdat). Később anélkül, hogy tudna róla, ismételt tapasztalással ösztönösen ta­nulja meg nagyjából megítélni a látott formák távolságát és nagyságát. Mi több, a  felnőtt ember is nagyon könnyen téved, ha még szokatlan tárgyak távolságáról és ezáltal a nagyságáról van szó, különösen homályos vagy bizonytalan megvilágí­tásban.

Ebből következik, hogy látni önmagában még korántsem elég a megfelelő érzékeléshez, szükség van még az Egó megkülönböztető képességére, amelyet az elmén keresztül gyakorol a látott kép vizsgálatakor. Azt is tudjuk, hogy ez a megkülönböztetés az elmének nem veleszületett ösztöne, ami kezdettől tökéletes, ha­nem sok-sok tapasztalat öntudatlan összehasonlításának eredménye. Ezeket meg kell jegyeznünk a továbbiak megértéséhez.

* Ez. jelenti a kiválást az állati csoportlélek homogénebb oldatából az egyéni lét külön kristályaiba.