Éterikus mechanizmus
nurich 2006.08.08. 14:47
Bár eddig csak az agyról beszéltünk, mégsem csak aggyal szerzi az ember a benyomásait. Majdnem pontosan egyforma méretű a látható emberi formával, amelyet át is hat, a test éteri mása, amit azelőtt linga shaníra-nak neveztek a teozófus irodalomban. Ennek az éterikus testnek is van agya, amely nem kevésbé fizikai a testi agynál, csak éppen a gáznál is finomabb halmazállapotú éterikus anyagból van.
Ha tehát egy újszülött testét pszichés látással vizsgáljuk, azt találjuk, hogy nemcsak különböző finomságú asztrális anyaggal van áthatva. hanem különböző finomságú éterikus anyaggal is. Ha pedig nem sajnáljuk a fáradtságot, hogy ezen finomabb testek eredete után kutassunk, rájövünk, hogy a test éterikus mását (az étertestet) - az öntőformát, amely szerint épül fel maga a fizikai test - a Karma Urainak megbízottjai formálják. Az asztráltesthez szükséges asztrális anyagot viszont maga a leszálló Egó* gyűjtötte össze - természetesen nem tudatosan, hanem automatikusan - amint áthaladt az asztrális világon. Ez tisztán a hajlamok világában történő fejlődés, amelynek magvai szunnyadtak az alatt, amíg ő a mennyei világban tapasztalatokat gyűjtött, mert azon a szinten lehetetlen volt kicsírázniuk a kifejlődésükhöz szükséges, megfelelő anyag hiánya miatt.
Már most ezt, a test éteri mását nevezik gyakran az emberi életerő (szanszkritül práná) közvetítő eszközének és bárki, aki pszichikus képességet fejlesztett ki magában, pontosan láthatja, hogyan történik ez. Látja, hogy a Nap folyton árasztja a Föld légkörébe a szoláris élet erejét, amely, bár nagyon ragyogó és aktív, mégis majdnem színtelen. Ezt az egyetemes életet a lép éteri része csodálatos működésének során magába szívja és pránává alakítja át, hogy a test könnyebben tudja feldolgozni. Akkor azután szétárad az egész testben, gyönyörű rózsás fényű gömböcskéivel ott áramlik minden ideg mentén és izzásban tartva az életet, egészséggel, aktivitással hatja át az étertest minden részecskéjét. Amint pedig a rózsás részecskék felszívódnak, a felesleges életerő, mint kékesfehér fény, a testből minden irányban kisugárzik.
Ha a pszichikus látó tovább vizsgálja az életerő működését, hamarosan rájön, miért függ az érzékelt benyomások átvitele az agyra inkább a prána szabályos áramlásától az idegek éterikus részén, semmint a látható és sűrűbb idegszálak rezgésétől, ahogy azt általában hiszik. Túl sok helyet foglalna el részletezni minden kísérletet. amely erre az elméletre vezetett, de ha a legegyszerűbbek körül utalunk egy-kettőre, az nagyjából fogalmat ad a kérdésről.
Amikor az ember ujját megbénítja a hideg, képtelen az érzékelésre. Ugyanezt az érzéketlenséget a hipnotizőr tetszés szerint elő tudja idézni néhány simítással, például a karon, hogy se szúrásra, se égetésre ne érezzen szemernyi fájdalmat sem. Nos, miért marad el ez az érzés e két esetben? Az idegek még megvannak, és bár az első esetre lehet azt mondani, hogy működésüket megbénította a hideg és a vér-hiány, a második esetben ezt már semmiképpen sem lehet okként felhozni, mert itt a kar megőrzi normális hőmérsékletét, a vér is tovább kering, mint rendesen. Forduljunk a tisztánlátóhoz, talán ő valamivel jobb magyarázatot tud adni. Szerinte a fagyott ujj azért hal el és a vér azért nem tud keringeni, mert megszűnik a rózsaszín életerő áramlása az idegszálakon. Mert, bár ez az éterikus anyag szemmel nem látható, mégis kizárólag fizikai, ezért lehet a hideggel és a meleggel befolyásolni.
A második esetben az érzéketlenné hipnotizált karral valójában az történik, hogy a hipnotizáló a saját éterikus anyagát (vagy ahogy gyakran mondják, magnetizmusát) önti az illető karjába, ezáltal erre az időre kiszorítja annak saját magnetizmusát. A kar meleg és élő marad, mert ott az idegen életerő. Viszont érzéketlen, mert nem a saját, egyedi életereje áramlik benne, tehát nincs kapcsolatban az agyával, nem adhat át annak információt, következésképpen érzékelés sem lehet a karban. Ebből az látszik, hogy bár egyáltalán nem az életerő maga közvetíti a benyomásokat az agynak, jelenléte, mint a saját, egyedi éteré, mégis feltétlenül szükséges minden érzékelés kellő továbbvitelére az idegszálakon.
Már most, ahogy a vérkeringés minden változása hat a sűrűbb agy-anyag fogékonyságára és ezzel módosítja a rajta átvezetett benyomások megbízhatóságát, ugyanúgy hat az éterikus ételáramok mennyisége és élénksége az éteragy állapotára.
Amikor például a lép által feldolgozott életerő mennyisége bármi oknál fogva az átlag alá süllyed, azonnal testi gyengeség, fáradtság-érzés jelentkezik. És ha ehhez történetesen még az életerő keringése is felgyorsul, az ember túl érzékeny, ideges, sőt talán hisztériás is lesz. Ilyenkor gyakran érzékenyebb is a fizikai hatásokra és így fordul elő, hogy némely beteges egyénnek jelenségei, látomásai vannak, amíg mellette más, aki robusztusabb, semmi ilyent nem vesz észre. Viszont amikor egyidejűleg csökken mind az életerő mennyisége, mind annak áramlási sebessége, erős fásultság fogja el az embert, elveszti érzékenységét a külső hatásokkal szemben és általában az az érzése, hogy sokkal gyöngébb, semhogy azzal törődhetne, ami vele történik.
Egy valamit ne felejtsünk el: az agy éterikus anyaga, amiről beszélünk és a sűrű állománya (utóbbi az, amit általában agynak neveznek), valójában ugyanazon szerv két része, ennélfogva egyiket sem érheti semmi anélkül, hogy azonnal ne hatna a másikra is. Amíg tehát mind a két rész nem működik normálisan, addig soha nem biztos, hogy mint egy egész kifogástalanul viszi át a benyomásokat. Bármelyikük rendellenessége megzavarja, vagy tompítja az egész felfogóképességét, amiben így minden kapott benyomás képe zavarosan, torzan jelenik meg. Ennek pedig - amint azt most fogjuk tárgyalni - végtelenül nagyobb tere van alvás alatt, mint ébren.
* A teozófiai irodalom szóhasználatában az Egó, az ideális, hallatatlan ember ruhája, hordozója. Amint a szó a gondolatnak, a tett az akaratnak, ugyanúgy vetülete a lét anyagi tapasztalásába kivetített testet öltése a múló, gyarló, de fejődő személyiség az isteni embernek, az Egónak. A napjaink 'ezoterikus' irodalmában elterjedt értelmezés a teozófiai irodalomban a személyiség, a múlandó, minden testet öltés során újra létrehozott tudathordozók összessége.
|