Ha tehát egy újszülött testét pszichés látással vizsgáljuk, azt találjuk, hogy nemcsak különböző finomságú asztrális anyaggal van áthatva. hanem különböző finomságú éterikus anyaggal is. Ha pedig nem sajnáljuk a fáradtságot, hogy ezen  finomabb testek eredete után kutassunk, rájövünk, hogy a test éterikus mását (az  étertestet) - az öntőformát, amely szerint épül fel maga a fizikai test - a Karma  Urainak megbízottjai formálják. Az asztráltesthez szükséges asztrális anyagot vi­szont maga a leszálló Egó* gyűjtötte össze - természetesen nem tudatosan, hanem automatikusan - amint áthaladt az asztrális világon. Ez tisztán a hajlamok világá­ban történő fejlődés, amelynek magvai szunnyadtak az alatt, amíg ő a mennyei világban tapasztalatokat gyűjtött, mert azon a szinten lehetetlen volt kicsírázniuk a kifejlődésükhöz szükséges, megfelelő anyag hiánya miatt.

Már most ezt, a test éteri mását nevezik gyakran az emberi életerő (szanszkritül práná) közvetítő eszközének és bárki, aki pszichikus képességet fejlesztett ki ma­gában, pontosan láthatja, hogyan történik ez. Látja, hogy a Nap folyton árasztja a Föld légkörébe a szoláris élet erejét, amely, bár nagyon ragyogó és aktív, mégis majdnem színtelen. Ezt az egyetemes életet a lép éteri része csodálatos működésének során magába szívja és pránává alakítja át, hogy a test könnyebben tudja feldolgozni. Akkor azután szétárad az egész testben, gyönyörű rózsás fényű göm­böcskéivel ott áramlik minden ideg mentén és izzásban tartva az életet, egészség­gel, aktivitással hatja át az étertest minden részecskéjét. Amint pedig a rózsás részecskék felszívódnak, a felesleges életerő, mint kékesfehér fény, a testből min­den irányban kisugárzik.

Ha a pszichikus látó tovább vizsgálja az életerő működését, hamarosan rájön, miért függ az érzékelt benyomások átvitele az agyra inkább a prána szabályos áramlásától az idegek éterikus részén, semmint a látható és sűrűbb idegszálak rez­gésétől, ahogy azt általában hiszik. Túl sok helyet foglalna el részletezni minden  kísérletet. amely erre az elméletre vezetett, de ha a legegyszerűbbek körül utalunk  egy-kettőre, az nagyjából fogalmat ad a kérdésről.

     Amikor az ember ujját megbénítja a hideg, képtelen az érzékelésre. Ugyanezt  az érzéketlenséget a hipnotizőr tetszés szerint elő tudja idézni néhány simítással,  például a karon, hogy se szúrásra, se égetésre ne érezzen szemernyi fájdalmat sem.  Nos, miért marad el ez az érzés e két esetben? Az idegek még megvannak, és bár az első esetre lehet azt mondani, hogy működésüket megbénította a hideg és a vér-hiány, a második esetben ezt már semmiképpen sem lehet okként felhozni, mert itt a kar megőrzi normális hőmérsékletét, a vér is tovább kering, mint rendesen. For­duljunk a tisztánlátóhoz, talán ő valamivel jobb magyarázatot tud adni. Szerinte a fagyott ujj azért hal el és a vér azért nem tud keringeni, mert megszűnik a rózsa­szín életerő áramlása az idegszálakon. Mert, bár ez az éterikus anyag szemmel nem látható, mégis kizárólag fizikai, ezért lehet a hideggel és a meleggel befolyá­solni.

      A második esetben az érzéketlenné hipnotizált karral valójában az történik, hogy a hipnotizáló a saját éterikus anyagát (vagy ahogy gyakran mondják, magne­tizmusát) önti az illető karjába, ezáltal erre az időre kiszorítja annak saját magne­tizmusát. A kar meleg és élő marad, mert ott az idegen életerő. Viszont érzéketlen, mert nem a saját, egyedi életereje áramlik benne, tehát nincs kapcsolatban az agyával, nem adhat át annak információt, következésképpen érzékelés sem lehet a karban. Ebből az látszik, hogy bár egyáltalán nem az életerő maga közvetíti a be­nyomásokat az agynak, jelenléte, mint a saját, egyedi éteré, mégis feltétlenül szük­séges minden érzékelés kellő továbbvitelére az idegszálakon.

Már most, ahogy a vérkeringés minden változása hat a sűrűbb agy-anyag fogé­konyságára és ezzel módosítja a rajta átvezetett benyomások megbízhatóságát, ugyanúgy hat az éterikus ételáramok mennyisége és élénksége az éteragy állapo­tára.

Amikor például a lép által feldolgozott életerő mennyisége bármi oknál fogva az átlag alá süllyed, azonnal testi gyengeség, fáradtság-érzés jelentkezik. És ha ehhez történetesen még az életerő keringése is felgyorsul, az ember túl érzékeny, ideges, sőt talán hisztériás is lesz. Ilyenkor gyakran érzékenyebb is a fizikai hatá­sokra és így fordul elő, hogy némely beteges egyénnek jelenségei, látomásai van­nak, amíg mellette más, aki robusztusabb, semmi ilyent nem vesz észre. Viszont amikor egyidejűleg csökken mind az életerő mennyisége, mind annak áramlási se­bessége, erős fásultság fogja el az embert, elveszti érzékenységét a külső hatások­kal szemben és általában az az érzése, hogy sokkal gyöngébb, semhogy azzal törődhetne, ami vele történik.

Egy valamit ne felejtsünk el: az agy éterikus anyaga, amiről beszélünk és a  sűrű állománya (utóbbi az, amit általában agynak neveznek), valójában ugyanazon  szerv két része, ennélfogva egyiket sem érheti semmi anélkül, hogy azonnal ne  hatna a másikra is. Amíg tehát mind a két rész nem működik normálisan, addig soha nem biztos, hogy mint egy egész kifogástalanul viszi át a benyomásokat. Bármelyikük rendellenessége megzavarja, vagy tompítja az egész felfogóképessé­gét, amiben így minden kapott benyomás képe zavarosan, torzan jelenik meg.  Ennek pedig - amint azt most fogjuk tárgyalni - végtelenül nagyobb tere van alvás alatt, mint ébren.

­

* A teozófiai irodalom szóhasználatában az Egó, az ideális, hallatatlan ember ruhája, hordozója.  Amint a szó a gondolatnak, a tett az akaratnak, ugyanúgy vetülete a lét anyagi tapasztalásába ki­vetített testet öltése a múló, gyarló, de fejődő személyiség az isteni embernek, az Egónak. A napjaink 'ezoterikus' irodalmában elterjedt értelmezés a teozófiai irodalomban a személyiség, a múlandó, minden testet öltés során újra létrehozott tudathordozók összessége.