Azt is fontos észben tartani, hogy az összes ideg egyforma összetételű. Az a különleges idegcsomó, amit látóidegnek nevezünk és a szem retináját érő hatáso­kat viszi az agyhoz, ami által látunk, csupán annyiban különbözik a kéz- vagy a  láb idegek szálaitól, hogy a fejődés hosszú korszakain át arra specializálódott,  hogy készebben fogadja és közvetítse azt a bizonyos fajta gyors rezgést, amit a  szemünk fénynek lát. Ugyanez érvényes a többi érzékszervre is. A halló-, szagló-, ízlelő-idegek egymástól és a többiektől kizárólag a specializáltságukban térnek el: lényegileg egyformák és a saját feladatukat ugyanazon a módon végzik, amennyi­ben mind rezgéseket továbbítanak az agynak.

Agyunk tehát az idegrendszerünk nagy központja és igen fogékony minden kis változásra, amely egészségünket éri, különösképpen azokra, amelyek a rajta át­áramló vér keringésében állnak elő. Amikor a véráramlás a fej véredényein át normális és szabályos, akkor az agy (és vele együtt az egész idegrendszer) szabadon és hatékonyan működik. De bármiféle változás a rendes keringésben, akár annak mennyiségében, minőségében vagy gyorsaságában, azonnal a megfelelő módon hat az agyra és általa az egész test idegeire.

Tegyük fel, hogy túl sok vér kerül az agyba. Vértolulás áll be a véredényekben, s rögtön szabálytalanul működnek. Ha viszont túl kevés a vér, az agy (és így az idegrendszer is) előbb ingerlékeny, aztán levert lesz. A vér minősége szintén nagyon fontos. Két fő feladata van, amint áthalad a testen: oxigént pótol, és táp­anyagot szállít a különböző szervekhez. Ha pedig nem tudja mind a kettőt kellően elvégezni, zavar következik be.

Ha kevés oxigén jut az agyba, felhalmozódik a széndioxid és csakhamar fáradt­ság és levertség áll be. Ennek az érzésnek mindennapi példája a lomha és álmos közérzet, ami a túlzsúfolt és rosszul szellőző helyiségekben lepi meg az embert.  Ilyenkor gyorsan fogy az oxigén, az agy nem jut hozzá a kellő mennyiségben és képtelen lesz feladatát rendesen ellátni.

A vérkeringés sebességének is van szerepe az agy működésében. A túl gyors keringés lázat okoz, a túl lassú ugyancsak levertséget. Nyilvánvaló tehát, hogy agyunkat (amelyen, emlékezzünk rá, át kell mennie minden fizikai benyomásnak) igen könnyű megzavarni vagy akadályozni, mert már látszólag egyszerű okok is többé-kevésbé gátolni tudják szabályos működését. Ezekkel az okokkal nappal is alig törődünk. alvás alatt pedig majdnem biztosan észre sem vesszük azokat.

Mielőtt tovább mennénk, ennek a fizikai mechanizmusnak még egy sajátossá­gát kell megemlítenünk: azt a figyelemre méltó hajlamát, hogy a megszokott rez­géseket szereti automatikusan ismételni. Az agy ezen sajátságának tulajdonítjuk  mindazon testi szokást és modorosságot, ami nem függ az akarattól, és amiről  gyakran olyan nehéz leszokni. Amint látni fogjuk, ennek még nagyobb szerepe van az alvás alatt, mint ébren.